Kedves Barátaink és Látogatóink!
A Club Aréna fergeteges születésnapi helyszín, mely számos tűzvédelmi foglalkozásnak is helyet adott korábban.
Hosszú ideig élvezhettük együttműködésüket, de a továbbiakban más jellegű tevékenységek folynak az épületben, ezért rendezvény helyszínként nem tudjuk igénybe venni. /Az asztalitenisz rajongóinak még nyitva áll az ajtó!/
A jó hír, hogy végre idén is elérkezett a szabadtéri programok ideje, így azt bármikor tudunk szervezni. Szükség esetén saját szabadtéri helyszínt mi biztosítunk 😉 Ennek előnye, hogy vizes játékokat is könnyebben tudunk játszani.
Szívesen fogadjuk olyan helyszínek (sportpályák, vendéglátó helyek, csarnokok stb.) jelentkezését vagy ajánlását, ahol tűzoltóautónk elfér és a gyerekek kényelmesen szórakozhatnak körülötte. Kérünk titeket, ha találkoztok ilyennel, feltétlenül jelezzétek nekünk. Hiszen egy jó születésnapi helyszín már fél siker, mi pedig biztosítjuk mellé a változatos és érdekes programot.
Keressetek minket bátran helyszín vagy program ötlettel az elérhetőségeinken.
Napsütéses, vidám tavaszt kívánunk mindenkinek és vigyázzatok magatokra/egymásra!
Hagyj üzenetet