Kedves kis arcocskák, izgatott tekintetek, fagyos kis kezek…
Ezzel a pár szóval jellemezhető a Molnár Vid Művelődési Háznál várakozó gyerekek közössége.
Így várták a Mikulás érkezését.

 

 

 

 

 

 

Érdeklődéssel hallgatták a kalandokba keveredett Mikulás esetét. Elmeséltük nekik, hogy a piros ruhás nagyszakállú a szántóföld szélén ácsorogva lámpásával világított, mikor az arra járó győrszentiváni tűzoltó csapat észrevette. Hivatásukhoz híven rögtön megálltak segíteni. Az átfagyott rénszarvasokat biztonságos, meleg istállóba terelték. Ezután a Mikulásnak (csomagjaival) a tűzoltóautóban biztosítottak helyet és elvitték Győrszentivánra, ahol már sokan várták.

A járműből hangos énekszóval csalogatták ki a Mikulást a gyerekek. Majd egyénenként is különböző énekekkel, versekkel is kedveskedtek a jó öregnek. A csomagok átvétele mellett a tűzoltóautót is megnézhették, beszállhattak, sisakokat is felpróbálhatták egy-egy fotó erejéig így még több élményben volt részük.

A rendezvény zárásaként a tűzoltók “cukoresőt” csináltak a tűzoltóautó tetejéről.

 

Tetszenek a tűzoltós témájú gyerekprogramok? Gyermekedet érdekelné egy tűzoltós szülinapi buli?
Kattints ide további információkért:
https://www.tuzolto-berles.hu/tuzoltoauto-berles-arak-foglalas/

Aktuális ajánlatainkról Facebook oldalunkon értesülhetsz:
https://www.facebook.com/mosolygyargyor/