Még a korán kelős szürke esős reggelből is csodás, derűs arcokban gazdag, tűzoltós napot sikerült kerekíteni…

Idén harmadik alkalommal rendezte meg a móri tűzoltóság a Szent Flórián Futamot, melyen civilek is indulhattak. Örömmel fogadtuk, hogy a Győrből induló gyerek csapatunkba kétszeres túljelentkezés volt. Senkit nem hagytunk itthon, inkább bővítettük az induló járművek számát.

A MosolyGyár Győr csapata 9 gyerekkel, 9 állomáson teljesítette a tűzoltós és ügyességi feladatokat. Minden helyszínen mindenkinek lehetősége nyílt kipróbálni az adott feladatokat, eszközöket. Mindemellett természetesen a tűzoltószertárakat és a tűzoltóautókat felfedeztük kívül/belül.

Nagyon változatos, élményben gazdag program részesei lehettünk.

A tájékozódási feladatnál az összetartás, a csapatszellem erősítése, egymás segítése volt a cél, melyet ügyesen teljesítettek.

Kúszás és mászásos feladatnál a gyerekek méretüknek és rutinjuknak köszönhetően nagy előnyt élveztek időben a felnőtt versenyzőkkel szemben.

A gondolkozós, elméleti kérdéseknél aktívan tanácskoztak és logikájuk remek volt!

Császáron az állomás, a helyi tűzoltósághoz közeli Henryx Western City volt. Élmény volt bejárni nem csupán a kicsiknek, de felnőtt szemmel is szenzációs a látvány és hangulat.

A gyerekek maguk is kipróbálhatták a porral oltást. Megtapasztalhatták a porral oltó készülék használati idejének rövidségét – csupán pár másodpercig tart állandó használat mellett – ezáltal kitalálták a legoptimálisabb felhasználási módokat.

Több állomáson is vendégül láttak minket. A zsíros kenyér soha ilyen népszerű nem lehet otthon, mint amilyen  a tűzoltóságok vendégszeretetében volt. A gyerekek lelkesen rohamozták meg a terített asztalokat.

Bár a legidősebb jármű díját is hazahoztuk, de szebbnél szebb régi tűzoltóautókkal is volt szerencsénk megismerkedni.

Locsolós, vizes játékok sem maradhattak ki a vetélkedőből, kész szerencse, hogy nem cukorból volt a csapat.

A kilenc induló csapatból a hetedik helyet értük el, ami a javarészt felnőtt mezőnnyel szemben rendkívül dicséretes! A gyerekek egyénenként a szervezőktől vehették át okleveleiket elismerő szavak kíséretében.

Köszönjük a szervezők és állomások rugalmasságát, hogy lehetővé tették a gyerekekkel való versenyt is!
Továbbá köszönet  a Tatabányai 4×4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület aktív segítségéért a program előkészületeiben és lebonyolításában.

A 2017-es II. Szent Flórián Futamon való szereplésünkről itt olvashattok beszámolót:
https://www.tuzolto-berles.hu/ii-szent-florian-futam/